döner, de nem itthon

hely: A döneres rotterdamban (ilyen persze nincs, de se névre, se címre nem emlékszem)
kaja: döner
költség: 3,5 ojró fejenként
időpont: 5:20 előtt nem olyan nagyon sokkal

paul kalkbrenner és ellen allien. baráti társaságban épp nagyon népszerűek mindketten, így nem olyan meglepő, h mikor last.fm-en rábukkantunk a rotterdami eseményre (event, ugye..), amin mindketten fellépnek, rögtön fapados repülőtársaságok oldalait kezdtük el böngészni. az egyiken találtunk is olcsó jegyet (13 körül oda-vissza/fő) weeze-be, nem tellett egy percbe sem, h döntsünk. a létszám kettőről végül ötre duzzadt.

weeze-ből a stopp rotterdamba simán ment, a couchsurfing is ok volt, egy váratlan rosszullét miatt azonban a koncertet csak hárman néztük meg. kalkbrenner zseniális volt, ellen allien kevésbé, így nem is néztük végig. ebben közrejátszott az is, h időközben megéheztünk - ugyanis ekkor már legalább hat órája csak pálinka és sör került a gyomrunkba.

kellőképp illuminált állapotban érkeztünk meg tehát a helytől nem messze lévő éjjel-nappali dönereshez, olyannyira, h az éjszaka ezen pontjára már csak ketten emlékezünk.. a kajálda inkább hasonlított kocsmához, színek közül a vörös dominált és asszem még emelet is volt. a környékről látszólag minden részeg idejár kajálni, ezzel (és a hangzavarral) is erősítve a kocsmafílinget. a kiszolgálás ennek ellenére egész precíz volt, az ott dolgozók átlátták a káoszt. rendelsz, kapsz cetlit (vita tárgya, h a miénkre 40, 41 vagy 43 volt írva - sztem utóbbi), majd üvöltik a számot, te meg vissza, h nálad van. és ez működik hajnali négykor is.

maga a döner egészen jó volt, nagyjából optimális hús-zöldség aránnyal..igazából semmi extra, azt mondanám, egy átlag dönernek ezt a szintet kell hoznia. a kiszolgálás gyors volt, a helynek volt egy sajátos hangulata, úgyhogy igazából ajánlanám, ha tudnám hol van pontosan..

Címkék: gyros döner trip ajánlott

2009.10.12. 16:29 ndever Szólj hozzá!

krumpli

hely: "a krumplis" (pár perc krumpli, ráday utca 1-3.)
kaja: sültkrumpli
költség: 680 huf (két-három személyre)
időpont: este kilenc előtt pár perccel

az 5:20 természetesen csak jelképes időpont, na de a fél kilenc azért mégiscsak nagyon messze van tőle! - mondhatnátok joggal, én mégis úgy gondolom erre a blogra való a most következő bejegyzés. erről pedig a fejenkénti egy pálinka, három ouzo és egy sör gondoskodott.. (ezekről pedig pite)

még a gödör előtt kéne gyorsan kajálni vmit és mivel úgyis arra megyünk, ugorjunk be a krumplishoz - jött az ötlet. igazából hamburgert ettünk volna, de már kb minden elfogyott, így maradt a krumpli. nagy adag, 680 huf. a szószokból is csak nagyon kevés fajta volt már, végül a francia varázslat mellett döntöttünk. a srác közben kérdezi, h mennyit bírunk megenni és gátlástalanul pakolja a rengeteg krumplit a tálcánkra. végül annyit kaptunk, h még egy emberes adag jutott a deákon egy hajléktalan néninek.

magáról a kajáról nem érdemes sokat írni. sültkrumpli, ettél már olyat. ami különlegessé teszi ezt a helyet, az a fűszerkeverék, amit rászórnak, illetve a sokféle öntet. a francia varázslat mustáros alapú és nagyon-nagyon finom. talán még majonézeset kóstoltam, az is nagyon ott van. a kiszolgálás tök jó, nem kell sokat várni és nagyon költséghatékonyan meg lehet kajálni. egyetlen negatívum, h nincs wc, de igazából ez sem probléma, mert a mellette lévő pubban is jófejek a pincérek, így ott könnyíthetsz magadon.

ha nem voltál még a krumplisban, akkor holnap ott kajálj! ja, van egy a móriczon is.

2009.09.14. 01:42 ndever Szólj hozzá!

fagyi

 reggel hétkor kingával nyaltunk egy jégkrémet az újpest központban. ő cornettot, én zöld calippot. hatszáz pénz körülbe került és jól esett.

ez ér?

Címkék: jégkrém édesség

2009.08.23. 18:01 pite e Szólj hozzá!

"hamburger"

helyblaha lujza tér 1-2. (corvintető mellett)
kaja: "hamburger"
költség: 450,- (asszem) 
időpont: 0:30 (saccper)

  pitéhez hasonlóan én is a corvintetőn nyomultam aznap este, de nem kérek érte bocsánatot. Ami sokkal inkább szégyenteljes, hogy nem voltam ítélőképességem tudatában annyira, hogy a megfelelő éjjeli-részeg-életmentő kaját válasszam. Hiszen én is a lángososnál ettem, de az odabaszós zsír, amit pite már ecsetelt alant, és amit egyébként szívesen fogyasztok lángos formájában, nem látszott összeférni a korábban elfogyasztott vodkával, így kénytelen voltam az egyéb felhozatalból választani. "Hamburgert".

Igen, idézőjelben. Mióta voltam amerikában jelentős szívfájdalmam, hogy itthon nem árulnak hamburgert, csak annak nevezett, mirelit húspogácsás, kecsap-mustáros, édes zsömlés (!) szendvicseket. Ő is pontosan ebbe a balatoni nyár fíling fajtába tartozott. Az ízlelőbimbók értetlenül állnak az ízorgia előtt, hogy vajon miért kell kalácsba tenni a húsipari melléktermékekből megálmodott húspogácsát. 

Plusz pontként azért fel lehet hozni néhány dolgot, pl. hogy nem irreálisan felülárazott, hogy nem csalamádé, hanem friss ubi és pari dobja fel a költséghatékony összeállítást, és hogy a végeredmény szempontjából optimális hatást fejtett ki. De ha már úgyis ott vagytok, egyétek inkább a lángost.

Címkék: hamburger inkább gyros

2009.06.09. 00:15 jucusmester Szólj hozzá!

lángos, persze

hely: blaha lujza tér 1-2. (corvintető mellett)
kaja: fokhagymás lángos
költség: 250,- (asszem)
időpont: 0:20 (saccper)

csak idő kérdése volt. mert budapest egyik legfrekventáltabb helye mellett ott az éjjel is nyitvatartó lángosos. hiába drága, hiába belépős, azért még (a szimplával ellentétben) a corvin egy nagyszerű club. és persze ha ingyenes rendezvénye van a kedvenc pártunknak, akkor ott vagyunk. a hely tehát tuti közismert, a corvin feljárata melletti kis koszos, zsíros lángosbolt, a gyrosos mellett. jellemzője még a helynek, hogy az eladó néni viszonylag állandó, ami a szememben pozitív, de ezt nem tudom, miért írom igazából le.

a kaja tehát a lángos. ami mind szubjektíve, mind objektíve nagyszerű. szubjektíve, mert a világ egyik legjobb partiekajája. ennél durvább zsír és energiabombát ennyi pénzért nem lehet kapni sehol. talán a töpörtyű vehetné még fel vele a versenyt, de arra már szerintem nem lehetne olyan egyszerűen rászoktatni a pesti bulizó zsúrgyerekeket. marad a lángos, ami ugye fokhagymásan a legjobb. ilyen állapotban már úgysem mész randrira (vagy ha igen, úgyis mindegy, mert 1. nem emlékszel rá, 2. elszalad, mikor odavomitálsz). és objektíve, mert csak 250 (asszem, nem tudok emlékezni) és ropog és friss és nem mikrózott, mint az újpest-városkapuban lévő alacsony forgalmú kocsmában. abszolúte megelégedés, sokadszorra.

Címkék: lángos olcsó ajánlott

2009.06.08. 22:07 pite e Szólj hozzá!

borzalmak a burger kingben

hely: vámház körút 2. (fővám tér)
kaja: skót ajánlat (kis hambi, kis krumpli)
költség: 350,-
időpont: 9 után..

a gyorséttermeket általában illik utálni. viszonylag egyszerű beléjük kötni, műanyag és egészségtelen ételt árulnak, kiszorítják a hagyományos kajáldákat, egyenéttermeik és egyenburgereik minden fantáziát nélkülöznek, stb. a mcjob kifejezéshez pedig nem szükséges hosszas magyarázat. mindezek ellenére, előfordul velem mondjuk évente egyszer, hogy betérek valamelyikbe és általában elégedetten jövök ki ("jövőre újra találkozhatunk" érzéssel).

mielőtt belekezdenék, csak gyorsan egy alapvetés: részegen minden kaja jobban ízlik (példa). nem biztos, hogy mindenkinél így van, nálam igen. ennyi előnnyel indul minden hely, ahol hajnalban eszem.

szóval pár hete történt, hogy a (blogon majd sokat előforduló) meg nem nevezett éjjel-nappali kocsmából hazafelé jövet megkívántam egy ilyen műanyag csodát. pont útbaesett a fővám téri burger és már elég késő (korán? sose tudom ilyenkor mit kell..) volt ahhoz, hogy nyitva legyen. igen, ez kicsit csalóka, mert valóban nyitva volt, be tudtam menni, de a kiszolgálásra várni kellett 15-20 percet. ha belegondolok, hogy még vártam is!!

az első furcsaságot rögtön a rendeléskor tapasztaltam. mivel nem maradt túl sok pénzem, valami olcsó megoldást szerettem volna és erre tökéletesen megfelelőnek tűnt a skót ajánlat: 330 forintért egy hambi és egy kis adag sültkrumpli. ezt is kértem, mire a srác mondja, hogy 350. "- öööö..de ide a papírra az van írva, hogy 330. - igen, igen, de azóta emeltük az árat." elég érdekes, hogy a burgerben nem a friss árakkal hirdetik a kajákat (kuba jutott eszembe, ahol az ilyen megmagyarázhatatlan és hirtelen árnövekedéseket az egyszerű "kuba gyorsan változik" mondattal intézték el). a lehetőség meg, hogy a srác 20 magyar forinttal akart lehúzni...hát nem is mennék bele.

nagy sokára érkezik a kaja, kis burger, kis krumpli. a hamburgertől nem vártam sokat (skót ajánlat, ugye), de ennyire színvonaltalan, ízetlen szart kaját még életemben nem ettem. hihetetlen, de a gyorséttermi meki, burger alacsony szintet sem ütötte - vagy inkább azt mondanám, hogy kilométerekkel pislogott alatta. kb olyan volt, mintha egy viszonylag jól átsütött, omlós pamutdarabot tettek volna két műanyag zsemle közé. a szánalmas kísérlet pedig, hogy mindezt egyetlen pici szelet uborkával dobják fel, legjobb esetben is csak megmosolyogtató. a húsnak (ha az volt egyáltalán) tehát abszolút semmi íze nem volt, a harmadik falat környékén belenéztem a hambiba, hogy van -e benne valami, amitől majd ízlelőbimbóim minimális ingerlését várhatom, de csalódnom kellett. illetve, ha jól emlékszem, némi ipari kecsap, meg mustár maszatolódott a zsömle tetejére, de hát..hagyjuk is.

innentől kezdve csak a krumpliban bízhattam, de az sem jött be. ezt már nem részletezem hosszan, a lényeg, hogy valószínűleg csak nem sütötték (illetve sózták) meg eléggé, így a végeredmény egy kissé pépes, ízetlen massza volt. az ember azt gondolnál, hogy a sültkrumplit nem lehet elrontani, csak ropogósra kell sütni, meg kell sózni, oszt jónapot. főleg ha van egy gép, ami mér hőmérsekletet, időt és még csipogni is tud. hát a burgerben akkor reggel valahogy összehozták a srácok.

részegen az ember hajlamos hülyeséget csinálni. vetkőzik, asztalon táncol, bátrabb, hangosabb, okosabb, mint kéne, stb. én is elkövettem már kevésbé vállalható dolgokat alkohol hatása alatt, de azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer egy gyorsétteremben, reggel kilenckor addig győzködöm az épp betérő vendégeket, hogy nehogy itt egyenek, míg a biztonságiak ki nem dobnak. végül nem tettem meg, de nagyon közel voltam hozzá. nagyon.

Címkék: hamburger olcsó burger king sült krumpli inkább gyros

2009.06.05. 12:02 ndever 4 hozzászólás

a38 - funzine szülinap

hely: a38
kaja: torta
költség: ingyen cucc
időpont: 1:47

  a végtelenül unalmas izgalmas sport, a csocsó üzése után kerültünk olyan állapotba jj-vel, hogy el kell mennünk valami trendi helyre, hátha ott kortárs zenére ropják. így jött az a38, ahol éppen a budapesti hostelek vendégei örültek annak, hogy vannak héliumos lufik, más angolul (is) beszélők és magyar retro partie és omega helyett Kylie Minogue szól.

annyira azért még a sörözés nem ütött be, hogy a hajón töltsek el egy olyan vacsorát (és annyi annyi pénzt), amit úgyis szétmar az alkohol. a turpisság ott van, hogy a funzine születésnaphoz torta is dukál. ott pihen vagy négy kiló édes-cukros massza a tánctér végében, épp a végtelenül unottképű dj előtt. pár órával korábban még biztosan sokkal-sokkal büszkébb volt saját kinézetére,de hát így jár, aki késve érkezik.

fehér torta volt. valami olyasmit tudok mér róla elmondani, hogy nagyon édes, cukros. gondolom ez valami cukrász trükk, hogy ha olcsón kell nagy tortát készíteni, akkor hogy ne essen össze, leöntik cukormázzal és attól merev marad. a lényeg a lényeg, szar volt, de ingyen kajának mindig örül a kocsmázó.

Címkék: a38 torta édesség ingyen

2009.05.30. 21:28 pite e Szólj hozzá!

bevezetés2

 az ötlet jövetele már megvan, ugye. nekem annyi közöm van a dologhoz, hogy szoktam én is részegen kajálni és éppenséggel a szomszéd szobában lakom, mint ndever kolléga. egyetlen legfőbb akadály számomra az emlékezést akadályozó alkohol és acetaldehid fal áttörése. na de igazából, ez lesz az a blog, amivel híresek leszünk és lenyomjuk a collegehumort népszerűségben és abból fogunk élni, hogy bulizunk. vagy valami ilyesmi. a végén pedig nem fogja egyikőnk se eladni az indexnek, hogy az blogot csináljon belőle és hűjje youtube videó legyen a posztok többsége.

hajrá. böff.

Címkék: szolgálati közlemény

2009.05.30. 21:24 pite e Szólj hozzá!

rákóczi pékség

eddig kétszer jártam ott és mindkét esetben pozitív tapasztalataim voltak. legutóbb egyszerűen csak nagyon ízlett a fokhagymás saláta+pogácsa kombó, de az első alkalom..hát hogy is mondjam, bearanyozta az amúgy is vidám hajnalomat.

történt ugyanis, hogy egy jól sikerült buli után (az éjjelnappali kocsma felé menet) a társaságból valaki javasolta, hogy ugorjunk be a rákóczi pékségbe, mert az nyitva van ilyenkor is. végül mindenki rendelt valamit, kivéve engem - nem voltam különösebben éhes és nem akartam pénzt költeni. úgyhogy szépen végignéztem, ahogy mindenki megkajál, kínálgattak, én kóstolgattam (amitől végül persze éhes lettem), majd elindultunk. valaki visszarohant, hogy vegyen még egy salátát és mikor jött vissza kettővel, az egyiket a kezembe nyomta. "ezt az eladó küldi. azt mondta, vigyek egyet annak a kalapos srácnak, csak ő nem evett, ne maradjon éhes. a ház ajándéka." gyorsan visszaszaladtam és megköszöntem, majd nem csak az alkoholtól csillogó szemmel folytattam utam..

aki esetleg nem járt volna még ezen a csodás helyen, röviden a kínálatról és a színvonalról: hajnaltájt is van mindig valami friss péksüti (én a pogácsát preferálom, de ismerőseim dícsérték a kifliket is) és nagyon finomak a saláták. utóbbiakból kb 4-5 féle van (nem emlékszem pontosan..), azt hiszem mindegyiket volt szerencsém megkóstolni és egyik jobb, mint a másik. a kiszolgálás jó, a fenti példa pedig magáért beszél. ja, és egyáltalán nem drága. szóval mindenkinek csak ajánlani tudom! az astoria és a blaha között van kb. félúton (ha a blaha felől mész, akkor baloldalt).

Címkék: pékség ajánlott

2009.05.30. 20:18 ndever Szólj hozzá!

bevezetés

bár a blog alcíméből nem olyan nehéz kihámozni, miről lesz szó, azért gondoltam, egy bevezető mégiscsak dukál:

az ötlet egy rendkívüli burger kinges élmény után jött (amit majd az első vagy második bejegyzésben megismerhettek). elkövettem ugyanis azt a hibát, hogy farkaséhségemet ott akartam csillapítani. utólag foghatnám arra is, hogy "részeg voltam, nem tudtam, mit csinálok", de igazából most már tökmindegy. egyszerűen csak éhes voltam az esti buli után és nem akartam gyrost enni. és ez a jövőben itt olvasható sztorik három lényeges eleme: az alkohol bennünk, az éhség és a kétségbeesett próbálkozás, hogy csak ne gyrost..

nem, mintha bajunk lenne a gyrosszal, csak már uncsi. lesz persze gyrosos bejegyzés is, mert pesten nincs olyan sok lehetőség, ha az ember éjjel/hajnalban enni akar. de valahol az is célunk, hogy felfedezzük azokat a helyeket, ahol lehet mást is enni. szóval éjjel(-nappal)i kajáldákról lesz szó, színvonalról, kiszolgálásról és alkoholgőzös sztorikról. jó étvágyat!

Címkék: szolgálati közlemény

2009.05.30. 19:52 ndever Szólj hozzá!

520am

alkoholos befolyásoltság alatt étkezünk lehetőleg nem gyrost. másnap pedig nem átallunk kritikát írni.

Friss topikok

  • ndever: hmm. akkor én majd adok egy kis előnyt a mekinek és benne hagyom a sajtot is.. (2009.06.10. 22:24) borzalmak a burger kingben

Linkblog